Gulácsi-Szakács Emese & Gulácsi Norbert csapata

Mindketten építészként végeztünk, és a saját esküvőnk után kezdtünk el elsősorban esküvőket dekorálni. Tulajdonképpen ez az esküvőszervezőnk, Madarász Zsuzsi ötlete volt, mert tetszett neki, amit a saját esküvőnkön csináltunk. Emiatt örök hálával tartozunk neki, mert megtaláltuk azt, ami igazán boldoggá tesz minket.

Mindketten hiszünk abban, hogy az alkotás nagyon mélyről indul el a lelkünkben és mindig keressük, hogy mi az, amivel többet adhatunk a megrendelőinknek egy átlagos dekorációhoz képest. Nincs is nagyobb öröm, mint ha az ember munkája lesz az, amit imád csinálni.

Az esküvőkön célunk megtalálni a párokhoz legjobban illő dekorációt, amit aztán a legnagyobb szeretettel, lelkesedéssel és precizitással készítünk el. Céges rendezvények esetében pedig célunk egy egyedileg megtervezett ízléses dekoráció megalkotása a vezetőség és kollégáitok örömére. Mindenesetre bármilyen jellegű és méretű rendezvényről legyen is szó, számunkra a legnagyobb dicséret, amikor a vendégsereg a párt látja a dekorációban, vagy a kollégák elégedetten távoznak a helyszínről, hiszen akkor elértük célunkat.

Családunkkal együtt Biatorbágyon élünk, eddig ez a hely adott otthont a vállalkozásunknak is. Kezdetben ketten készítettünk el mindent, talán ebből fakad az az egység, amit a dekorációink képviselnek. Mára azonban jóval több rendezvényünk van, mint amit ketten ki tudnánk szolgálni, ezért már egy kis csapattá nőttük ki magunkat, így az egyedi grafika elkészítésétől a virágkötészeten át egészen a dekoráció megvalósításáig mindent teljes mértékben kézben tudunk tartani.

Mindannyiunk számára fontos a környezetvédelem, ezáltal nagy hangsúlyt fektetünk a "fenntartható" esküvői dekorációra. Igyekszünk minél több környezetbarát anyagot felhasználni a munkánk során, így ezzel egyidőben próbáljuk minimalizálni a felhalmozódó szemét mennyiségét is. Az alapanyagok kiválasztásánál nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy támogassuk a hazai őstermelőket, ezáltal előnyben részesítjük az egyedinek számító környékbeli kézműves termékeket.

Az események dekorálásán túl 2019 év elején útjára indítottuk saját dekorációs shopunkat is, ahol sok mindent megtaláltok, illetve megvásárolhattok az általunk használt dekorációs elemek közül, legyen szó akár egy esküvői, vagy szezonális otthoni dekorációs termékről. A shopot a http://naturalweddingdecor.hu/shop/ weboldalon keresztül éritek el, reméljük találtok kedvetekre valót a böngészés során. :)

Az idei évre ambiciózus terveket tűztünk ki magunk elé, mert készülőben van Sóskúton az új központunk, ahol idén tavasztól egy műterem is megnyitja majd kapuit. Számos megélt élménnyel a tarsolyunkban úgy döntöttünk, hogy a műterem különböző tematikájú 10-15 fős kreatív workshopok-nak fog majd helyszínéül szolgálni, melyekről további részleteket hamarosan itt, illetve közösségi média oldalainkon is olvashattok majd!

Szeretettel:
A Natural Wedding Decor csapata

Gulácsi-Szakács Emese

A kezdetektől én festettem és rajzoltam a grafikákat, gyártottam a meghívókat, találkoztam a párokkal, terveztem meg az esküvők látványvilágát, én írtam a táblákat, és én készítettem el mindent az esküvőre, végül én szereztem be és kötöttem a virágokat. Pár éve elvesztettem saját magammal a kapcsolatot, de szerencsére időben észrevettem, hogy saját magam kizsákmányolása nem a megfelelő út. Tudomásul kellett vennem, hogy kinőttük magunkat, és dönteni kellett, hogy bővülünk, vagy kevesebb munkát vállalunk. A tavalyi évben óriásit fejlődtünk és lett egy fantasztikus csapatunk, aminek a tagjaira rendkívül büszke vagyok! Továbbra is részt veszek a folyamatokban, festek, rajzolok, írok, és elvégzem a szükséges teendőket a vállalkozás körül.

Gulácsi Norbert

Norbi az életem szerelme, örök társam, a csapatunk ereje és műszaki támogatója. Tökéletesen kiegészítjük egymást, én szárnyalok, ő két lábbal áll a földön, a munkánk eredménye pedig általában valami a föld felett 10 centivel. Végtelenül precíz, csak a tökéletes elfogadható számára. A dekoros világban a gépekkel és a kétkezi alkotással (anyagok megmunkálása) találta meg magát. Ő készít nekünk mindent, ami fából vagy fémből van: boldogságkapuk, gyertyatartók, fa táblák, gyűrűtartók. Az új műtermünket gyakorlatilag ő újította fel, és a bútorokat is ő készíti bele. Egyedül ő szereti vezetni a furgonunkat, és úgy pakol be az esküvőinkre, hogy semmi sem moccan a célállomásig, és egy papírlapot sem lehet behelyezni két csomag közé.

Hovancsik Gréta

Gréta már régóta velünk van, végtelenül türelmes, kitartó, vidám, szorgalmas személyiség, hihetetlenül értékes ember, a legjobb segítség, akit valaha kívánhattunk magunknak! Ő intézi a shoppal kapcsolatos teendőket: levelezés, csomagok összeállítása, szállítás intézése, és nem utolsó sorban rengeteg dekorációs termék az ő kezei közül kerül ki. Maradék idejében pedig rengeteget segít a meghívók összeállításában, kézzel írt, kalligrafikus címzésekben, illetve az esküvőkkel kapcsolatos teendőkben: köszöntő ajándékokat csomagol, ültető kártyákat darabol, ír, kötöz, sorba rak, szalvétákat mos, vasal és hajtogat, na és persze pakol, pakol, pakol...

Stift-Szekeres Csilla

Csillu lassan egy éve erősíti csapatunkat, hihetetlenül energikus, mindig lehet ré számítani. Egy megtestesült vekkeróra, betartja és betartatja a határidőket. Ő válaszol a megkeresésekre, ő készíti a meghívó ajánlatokat. Ezeken felül előkészíti részemre a grafikához (meghívók, ültetőkártyák, különböző nyomtatványok) szükséges anyagokat, kezeli a módosításokat és vezeti a gyártást. Fantasztikus képeket készít nekünk a shophoz, de ha ideje engedi a virágokat és dekorációkat is megörökíti nekünk.

Radnóti Eszter

Eszti csapatunk legfrissebb tagja, a szó legjobb értelmében hiperaktív, rendkívül gyors, imádom az energiáit. Bár már az előző szezont is végig csinálta velünk, állandó feladata csak a szezon után lett: az esküvők előkészítésében segédkezik. Ő kommunikál a párokkal, egyezteti a találkozó és helyszínbejárás időpontot, a kitalált koncepciót moodboard formájában virtuális formába önti, árajánlatot és szerződést készít, egyeztet a helyszínekkel és begyűjti a szükséges információkat.

Csodás képek: Török-Bognár Reni

about

Menu