Irodai munkatárs ÁLLÁS
A Natural Wedding Decorról
Mindig keressük, hogy mi az, amivel többet adhatunk a megrendelőinknek egy átlagos dekorációhoz képest. Az esküvőkön célunk megtalálni a párokhoz legjobban illő dekorációt, amit aztán a legnagyobb szeretettel, lelkesedéssel és precizitással készítünk el.
Kis csapatunk a munkamenet során előforduló összes feladatot lefedi, így az egyedi grafika elkészítésétől a virágkötészeten át egészen a dekoráció megvalósításáig mindent teljes mértékben kézben tudunk tartani.
Szinte a kezdetektől hivatásunknak tartjuk, hogy támogassuk a hazai D.I.Y. esküvőket, könnyítsük a beszerzési folyamatot az alapanyagokhoz, illetve kellékeink bérbeadásával környezetbarát módon, kedvezőbb anyagi feltételekkel biztosítsuk számukra a minőségi kellékeket.
Még több infót olvashatsz rólunk itt.
.jpg)
Az NWD Showroom
2038 Sóskút, Temető utca 41.
2020-ra készítettük el a műhelyünket, ami az esküvőszezonban egy hangyavárra hasonlít a legjobban: szorgos kezek munkálkodnak éjt nappallá téve, hogy a csodák megszülessenek. A webshopunk is itt működik, üzletként viszont nem üzemelünk, csak a személyes csomagokat és bérléseket lehet átvenni. Időről időre azonban megnyitjuk a kapuinkat időszakos vásárok és garázsvásárok idejére, rendszeresen szervezünk dekoros találkozókat, nyílt napokat. Évente pár alkalommal masterclassokat és workshopokat is tartunk.
Itt folyik a munkavégzés, ezért az a tapasztalat, hogy fontos, hogy legyen jogosítványod (vagy legalábbis igényed a megszerzésére), és előnyös (de nem feltétel), ha van autód.
.jpg)
.jpg)
Kedves Leendő Munkatársunk!
Gulácsi-Szakács Emese
Nagyon várjuk, hogy megtaláljunk! Olyan munkatársat szeretnénk, aki számára értékkel bír, hogy az átlagnál magasabb a munkabíró képessége, sőt, igényli is a feladatokat, nem szeret unatkozni, és élvezi, hogy magas szakmai és “emberi” elvárásoknak kell megfelelnie. Ha szereted munka közben az insta oldaladat pörgetni, és már reggel 10-kor azt nézed, hogy mikor telik már le a munkaidőd, nem egymást keressük. Viszont hosszú távú karriert, fejlődési lehetőséget, professzionális munkakörnyezetet, és fiatalos, vidám, családias hangulatú légkört kínálunk.
Várunk szeretettel,
Mit jelent nálunk az „irodai munkatárs” pozíció?
Irodai munkatársként az lesz az első számú feladatod, hogy a rendelések pontosan és időben feldolgozásra kerüljenek. Te leszel a felelős a webshopok (Natural Decor Shop és Wedding Decor Rental) napi működéséért, a rendelések feldolgozásáért és az ügyfélkapcsolatokért, így a te felelősséged lesz a felhasználói elégedettség. További feladataid közé fog tartozni műtermünk zökkenőmentes működésének biztosítása.
Nem feltétel a webshop rendszerekben való jártasság, de nyitottnak kell lenned, sőt, igényednek kell lennie saját magad fejlesztése.
Irodai asszisztensként akkor végzed jól a feladatod, ha a rendelésekre gyors válaszokat adsz, a teljesítés hibátlanul végbemegy, és pozitív visszajelzéseket kapunk. Ha halogatod a levelezést, ha néha elfelejted az adminisztrációt, és ha egy-egy kimaradt termékre egy vállrándítással reagálsz, akkor nem téged keresünk.
Irodai munkatársként az eredménymérőd az lesz, hogy mekkora forgalmat generálnak a webshopjaink.
Ez a pozíció egy félállást jelent (kb. heti 20 óra), de mivel teljesítmény alapú a bérezés, a 20 óra inkább csak egy iránymutató. Nem egy klasszikus, hétfőtől péntekig tartó, fix munkaidős állásról van szó, ez a fajta szemlélet távolabb áll tőlünk.
Ha főállást keresel, további tevékenységeinkkel (esküvői dekorációk, eseményeink) kapcsolatos feladatokkal kiegészíthető kb. 40 órás munkavégzésre is.
Mi jellemző egy jó irodai munkatársra
- Ismeri az online vásárlások menetét, vagy legalább is nyitott ilyen területen szerzett új tudások elsajátítására. Nem elvárás a webshop rendszereink ismerete, de nagyon fontos a jó informatikai készség. Természetesen a rendszerek ismerete előnyt jelent.
- Nem esik nehezére a szolgáltatói szerepkör. A vásárló kedves és udvarias kiszolgálása, valamint az elégedettsége az elsődleges szempont. „Mindig a vásárlónak van igaza”, és (különösen ha mi hibáztunk) mindig keressük az ügymenet békés lezárását.
- Szeret és tud udvariasan kommunikálni magyarul és angolul, szóban és írásban. Irodai munkatársként leginkább magyarul folyik az ügyfélszolgálat, ennek ellenére az angol nyelvtudás mindenképp előnyt jelent.
- Szeret és tud emberekkel foglalkozni. Az irodai munkatárs mindig türelmesen áll az ügyfelekhez, akiknek általában nincs tapasztalata a termékeinkkel kapcsolatban. Készséggel válaszol a kérdésekre, sőt, a felmerülő kérdéseket beépíti a leírásokba/kommunikációnkba.
- Képes hatékonyan, környezetbarát szemlélettel csomagokat összeállítani. Az irodai munkatárs feladata a rendelések összekészítése, csomagolóanyagok felügyelése. Fontos, hogy a csomagon érződjön, hogy hálásak vagyunk a vásárlásért, és a csomagolást törődéssel végeztük.
- Ismeri a online marketing fortélyait, vagy legalább is nyitott ilyen területen szerzett új tudások elsajátítására. Az irodai munkatársnak elengedhetetlen a marketing szemlélet. Fontos, hogy a marketing ne csak egy feladat, hanem inkább egy gondolkodásmód legyen.
- Szeret és tud rendszerekben dolgozni. Az irodai munkatárs felelős a rendelések precíz vezetéséért és adminisztrálásáért. Követi a változásokat, gyorsan reagál a kérésekre.
- Képes elvárások mentén dolgozni (folyamatosan nyomni kell). Fontos, hogy a fizetés a profit függvényében változik, ezért szükséges a rendelések növelésére irányuló törekvés.
- Végtelenül precíz és alapos. A vásárlók a rendeléseik alapján ítélnek meg minket: csalódottak, elégedettek, vagy boldogok, hogy tőlünk vásároltak, és ideális esetben el is köteleződnek. Ezért a jó irodai munkatárs nem csak bírja ezt a nyomást, de büszke is erre a teljesítményére.
- Szereti, ha néha nyugalomban, egyedül dolgozik, de nem zavarja, ha néha 5-6 ember dolgozik körülötte. Fontos, hogy többször (elsősorban az esküvői szezonon kívül) lesz olyan időszak, amikor az irodai munkatárs egyedül lesz a műteremben, de lesz olyan is, amikor egy hangyavárra hasonlít a legjobban az állapot (tipikusan az esküvő előtti 1-2 nap).
- Imádja a rendet, és nem tudja elviselni, ha egy váza ferdén áll a polcon. A műtermünkben rengeteg apróság van polcokon, ezért egy hajszál választja el a rend és a káosz érzetét. Mivel látványvilággal foglalkozunk, különösen fontos számunkra, hogy az ügyfeleinket milyen kép fogadja, amikor belép a terembe, arról nem is beszélve, hogy vallom, hogy a munka is sokkal kellemesebb egy rendezett környezetben.
- Szeret és tud „gondoskodni” a környezetéről. Mivel az irodai munkatárs feladatai közé tartozik az iroda zavartalan működésének biztosítása, ezért szuper, ha észreveszi, hogy fogyóban van a kávé, a szemeteszsák vagy a nyomtatópapír, és időben pótolja ezek hiányát. Az sem árt, ha az esetleges hibás irodai berendezések javítására megoldást tud találni.
A CSAPAT
A lényeg azért a munka, de évente többször szánunk időt egymásra, rendszeres nálunk a csapatépítés. A csapat és a működésünk formája jelenleg különböző okokból teljesen átalakul, úgyhogy ez a kép egy régi állapotot mutat, de a hangulatot jól tükrözi.
.jpg)
Ezek a tulajdonságok segítenek, ha a csapat tagja szeretnél lenni
- Nálunk mindenki megoldásokat akar, ezért a közös ötletelések során mindenki a lehetőségeket keresi, nem a kifogásokat. Ha szeretsz problémázni, ha szeretsz magyarázkodni, akkor ez a lehetőség nem neked való!
- Szeress emberek között dolgozni és legyen fontos, hogy ezt kikkel teszed! A munkahelyed első sorban nem csak egy hely, ahonnan pénzt kapsz, hanem fontos neked, hogy jól érezd magad. Ha saját vállalkozást szeretnél, és nem vonz a csapatban végzett munka, ez az állás nem biztos, hogy neked szól.
- Ha elolvasva az eddigieket nem gyomorgörcsöd van, hanem úgy érzed, hogy hívogat ez a kihívás, hogy „ez az, ezt nekem találták ki”, szinte biztos, hogy jól éreznéd magad nálunk.
A munkakezdés részletei
Munkavégzés helye
Sóskúton van a műtermünk (irodánk), ezen kívül (nem kötelező) heti 1-1 nap home office megbeszélés szerint, a próbaidő lejárta után.
Munkaidő
Ez a pozíció jelenleg egy félállást jelent. A heti kb. 20 órás munkaidő megbeszélés szerint alakulhat, de fontos, hogy kialakítsunk egy fix rendszert, illetve a hét minden munkanapjára essen munkavégzés. Kialakíthatunk egy olyan rendszert is, hogy 1-2 nap nem kell bejönni a műterembe, így a munka nagy része a többi napon zajlik. Az esküvőszektor sajátosságaiból fakadóan a munkaidő éves szinten komolyabb rugalmasságot igényel (májustól szeptemberig több a munka, és nagyobb a hajtás).
Kezdés
„Azonnali” kezdéssel keresünk új munkatársat, de ha te vagy az első számú jelölt, nem a felmondási idő lesz az indok, ami miatt nem téged választunk. :)
Jelentkezz az állásra!
1. Jelentkezés
Küldd el a jelentkezésed az emese@naturalweddingdecor.hu címre: kérlek e-mailben küldj motivációs levelet, és küldd el a telefonszámodat is.
2. Kérdőív
A jelentkezésed után kapni fogsz egy kérdőívet, amit ki kell töltened. A kérdőívben fogok rákérdezni a személyes adataidra, tanulmányaidra, tapasztalataidra, a jelentkezés során nem szükséges megadnod. A kérdőív alapján fogjuk folytatni a kiválasztási folyamatot.
3. Próbafeladat
A kérdőív visszaküldése után megkapod a próbafeladatot, aminek az elkészítéséhez egy számítógépre, tabletre vagy okostelefonra lesz szükséged.
4. Személyes interjú
Minden komoly jelöltet elhívok egy személyesen találkozóra. Az interjúra nem kell készülni, csak magadat kell adni.
Mi lesz az adataimmal?
Természetesen az adataid nem kerülnek illetéktelen kezekbe. Minden beküldött információdat csak én, Gulácsi-Szakács Emese fogom látni, a többi munkatárs ezekhez az adatokhoz nem is fér hozzá.